Andrew háza (Amelia és Andrew)

~ Andrew

A karomban érzem az égető érzést, és hogy egyre jobban folyik a vér. Sikítani bírnék a fájdalomtól, de már három golyót is túléltem, ezt a kis vágást miért ne? Az arcom eltorzul a fájdalomtól, miközben az erdőben egyre gyorsabban sétálok, valamerre. Természetesen pont ilyenkor van éjszaka és még telefont sem hoztam ma magammal. Mindig is tudtam, hogy a maffiában dolgozni nagyon veszélyes, hiszen sok az ellenség és mindenki egymást akarja irtani. A másik kezemmel leszorítom a sebet, de nem segít. Annak idején, úgy 2-3 éve, részt vettem ilyen egészségügyi cuccon, és mindent megtanultam azzal kapcsolatban, hogy mit kell tennem vész esetén, ám most hirtelen nem jut eszembe semmi, csak az, hogy a sebet el kell szorítani és az, hogy mivel mély vágást kaptam, ezért minél előbb össze kell varrni, vagy legalábbis mindenképpen le kell fertőtleníteni. Egy erdő közepén viszont erre alig ha van esélyem, nem? Ezért is sietek úgy valamerre, hogy minél előbb ki kerüljek innen, ám én nem szoktam mindennap a fák között lógni, fogalmam sincs, hogy merre kell menni, azt sem tudom, hogy hol vagyok. Én azonban nem adom fel, sétálok és néha már szinte futok egy irányba, mert olyan érzésem van, mintha valaki követne. Persze, ez hülyeség, mert a támadás után, azonnal elmenekültem, akárcsak azok, akik megtámadtak. Szerencsére gyors futó vagyok, de egy ilyen sebbel a karomon nem tudok száguldani. Egy pillanatra megállok, mert a seben nagyon beszúr és pont ebben a pillanatban látok meg egy épületet. Úgy helyezkedem, hogy jobban szemügyre vehessem, hátha valami katonai bázis, akkor biztosan bemegyek, majd azt mondom, hogy egy állat megtámadt. Sajnos nem annak tűnik, de mégis mi a fenét tehetnék? Szerintem már éjfél is elmúlt, én meg totálisan le vagyok sérülve, képtelen vagyok arra, hogy elsétáljak a kórházig vagy valami rendelőig, muszáj segítséget kérnem. Remélem, hogy nem fognak majd sokat kérdezni azok, akik ajtót nyitnak, mert csak hazugsággal találják majd magukat szemben, hiszen nem valószínű, hogy elmondom, hogy maffia-tag vagyok és hogy az ellenséges csoport megsebzett. Elindulok, szépen lassan a ház felé és egyre magabiztosabban lépek, annak ellenére, hogy egyáltalán nem tudom, hogy mi lesz. Még sosem jártam a városnak ezen a részén és nem tudom, hogy ki lakik itt, de ami a lényeg, hogy nem fog cserben hagyni. Leveszem a kezemet, amivel a sebet szorítottam, és mielőtt megnyomnám a csengőt, beletörlöm a vért, a dzsekimbe, abba a dzsekibe, amit kilyukasztottak a késsel, és csak aztán nyomom meg a csengőt, de csak egy rövid időre azt is, mivel késő van. Kérem, valaki nyissa ki az ajtót, különben itt, a háza előtt fogok elvérezni!

~ Andrew

Úgy éreztem magam, mint egy idegen, aki nem is ebben a városban él, mint egy betolakodó, aki csak véletlenül keveredett ide, amikor, elméletileg, itt lakom. Lehet, hogy Oroszországban születtem, de ez semmit sem jelent, én valójában amerikai vagyok, vérbeli rosewood-i. A szabad kezemmel a karomat fogtam és a sebemet igyekeztem elszorítani, bár semmit sem segített, mert még mindig rettenetesen fájt és a vér csak úgy ömlött. A karomon végigfolyt és éreztem, ahogy a trikom, a dzsekim alatt átázik a seb körül. Nem akarom a háztulajdonosnak a verandáját összevérezni, de ha nem nyitja ki az ajtót hamarosan, sajnos pár cseppel gazdagabb lesz. Pár percet várok, talán hármat-négyet, aztán megtörténik a csoda és valaki kinyitja az ajtót. Sajnos nem tudom kivenni ilyen későn, teljesen az arcát, de azt biztosra tudom, hogy férfi. Hiába van benn a kontaktlencsém, képtelen vagyok normálisan és tisztán látni. A férfi hozzám szól és az ajtót is kinyitja, aminek nagyon megörülök. Szerencsére nem utaztak el, vagy nem egy medve lakik a házban, hanem egy normális ember, aki feltehetőleg segít nekem. Először csak halkan sóhajtok egyet, mert megszólalni sem tudok, aztán meg úgy döntök, hogy azért kiadok magamból valami hangot. Továbbra is leszorított kézzel, félig véres arccal, felkötött hajjal állok ott, nem is olyan biztos lábakon és rekedtes, halk hangon szólalok meg:
- Elnézést a zavarásért, de megsérültem és segítségre lenne szükségem...
Igen, profin hazudok, de egyébként még egy szakember sem tudná most megállapítani, hogy nem mondok igazat. Egyrészt azért, mert irtó halkan mondom, másrészt azért, mert félig igazat mondtam. Ha úgy vesszük, nem is hazudtam, csak nem mondtam el a teljes igazságot. Egyébként meg ennek a férfinak nem kell azt tudnia, éppen elég, ha segít nekem, mondjuk hív orvost, vagy ad nekem gyógyszert. Igazából még nem tudom, hogy egész pontosan mit is akarok. Csak azt tudom, hogy mindenképpen biztonságos menedéket kell találnom, mert különben el fogok vérezni. Annak örülnék a legjobban, ha kiderülne, hogy ez a pasi orvos, és akkor segítene nekem magamtól meggyógyulni, kórház nélkül. Azt hiszem, hogy tényleg ennek örülnék a legjobban, de ennek az esélye igen csekély. Elfintorodom, mert a seb ismét beszúr és kezdem úgy érezni, hogy ebbe a házba nem fogok bejutni. Tudom, hogy köcsögség ezt mondanom, főleg nekem, mert ellenkező esetben kizárt dolog, hogy megtenném, de ha nem fogad be, akkor egy nagyon rossz ember és az első dolgom lesz legyilkoltatni a maffiával. Olyan emberek nem élhetnek a bolygón, akik egy olyan bájos és tüneményes lánynak, mint amilyen én vagyok, nem hajlandók segíteni. Nem, kizárt dolog, tehát jobb, ha kinyitja teljesen az ajtót és szépen beenged. Sok sérülést túléltem már, olyasvalakinek, aki a "rossz" oldalon dolgozik, az ilyesmit tűrnie kell. Engem már nagyon régen felkészítettek arra, hogy szerezni fogok egy-két sérülést és én tisztában vagyok azzal, hogy lehet, hogy lesz olyan is, ami nagyon súlyos. Amit most szereztem, az elvben egy karcolás. A maffia orvosa, aki általában meggyógyít minket, ha van valami, azt mondaná, hogy ne nyafogjak, inkább menjek el szexelni, az majd felvidít, de most nincs itt, ezért nem tudom, hogy tényleg ennyire ártatlan-e. Csak azt tudom, hogy sok vért vesztek és hogy nem tudok kijutni az erdőből.