Hastings ház - Spencer&Hanna

Miért? Miért pont most? Az emberek tudják, hogy ez az időszak nehéz nekünk, hiszen bárhogyan is nézzük, elvesztettük a legjobb barátnőnket. Csak szánalommal tudok érezni azok iránt, akik nem tudják felfogni mit jelent ez. Pár neveletlen kölyök, azt hiszi bármit megtehet. Csak kerüljenek a kezem közé, megismerik Hanna Marin tizenhat centis sarkát a féltett kincsükbe...
Kezem ökölbe szorul, és lehunyom a szemem, hogy levezessem az idegességem. Spencer az ablak mellett állt, a szobába pedig gyűlt a feszültség. Akár hogy is nézzük, ez az egy év sokat változtatott mindenen. Rajtunk, rajtam, a barátságunkon... Lássuk be, sose lesz semmi olyan mint egykor. Alison eltűnése, szét szakított minket. De nem is emiatt aggódok, hanem a titkok miatt amiket magával vitt. Mi van ha ez a bizonyos A többet tudd mint gondoljuk? Áh, Hanna kezdesz paranoiás lenni, kanyarodjunk vissza ahhoz a tényhez, hogy csak pár unatkozó huligán akar ránk ijeszteni.
- Csak az a kérdés minek a kezdete - suttogom magam elé, és borzongás fut végig hátamon. Az önfeledt, gondtalan heteknek vége... Pedig szerettem ezt az időszakot. Monával vásárolni, néha napján törvénytelen dolgokat elkövetni egy táskáért, vagy cipőért... Mintha egy másik világba történt volna. Vajon Emily is kapott ilyen üzenetet már? Vagy csak ez a bizonyos A minket vett célba? Mondjuk a párosítás félre ment; egy királynő és egy stréber, kik egykor barátnők voltak. Lehettek volna eredetibbek.
- A fenébe mennem kell - pillantok a telefonomra, a 3 nem fogadott hívásra és az 5 üzenetre. A fele anya, a másik pedig Mona fogadjunk. Felállok és halvány mosolyt vetek Spencerre - Örülök, hogy beszéltünk - és nem hazudok. Jót tett kicsit elszakadni mindentől, bár ahogy alakultak a dolgok... Mindegy, a lényeg, hogy akarva-akaratlanul de visszakaptam egy barátom. Ez pedig siker nem?
Az ajtóig jutok, mikor hirtelen eszembe jutt valami, ami nem bír halasztást. Ugyan is a sors jól keveri a lapokat;
- Tényleg nem is mondtam! Azt rebesgetik költöztető autó állt meg a Montgomery háznál - ez volt a végszó. Az ajtó hangosan csapódik utánam, én pedig leszaladok a lépcsőn, és a hátsó ajtón távozok. Elég volt mára ennyi izgalom...

Újra és újra végigkövettem a szememmel az üzenet minden egyes pontját, és már biztos voltam benne, hogyha álmomból keltenek fel, akkor is tudni fogom az egészet szóról szóra. Ami, nem kicsit abszurd mivel, nekem minimum egy órába telik egy mondatot megjegyezni a fizika és kémia, főleg matematika tankönyvekből. Mondjuk, a leárazások dátumait, elég gyorsan megjegyzem, szóval annyira talán még se lehet rossz a memóriám, ha tudom melyik héten kapok féláras Gucci csizmát.
- Naná! - horkanok fel kissé idegesen, majd rendezem az indulataim, és látszólag nyugodtan nézek Spencer szemébe - Biztos pár elsős rendbontó találta meg a házuknál ezt a képet, majd szórakozásból, hogy megijesszenek - mivel valld, be igen paranoiás vagy - bedobták a postaládádba - huh, ez még tőlem is szép elmélet. De most miért ne történhetett volna így? Egy csomóan nem kedvelték annyira Alisont mint mi, és minket se. Na meg annak az esélye, hogy Ali él, az inkább kettő a millióhoz.
- Nem - rázom a fejem tagadón, és kikapom a kezéből a képet - Spencer. Alison eltűnt. Nagy eséllyel már talán nem is él. És, nem látom értelmét miért küldözgetne nekünk képeket, a szeretőjéről - azt hiszem az érveim, elég erősek ahhoz, hogy Spencert is elgondolkodtassa a helyzet, és a tény, hogy először kimondtam, hogy Ali valószínűleg már a másvilágon van sok mindent megváltoztat. Mert azelőtt egyikünk se mondta ki ezt a dolgot, és abba a hitbe ringattuk magunkat, hogy csak nyaralni ment egy olyan helyre ami még számunkra is ismeretlen.
Ijesztő, és hátborzongató a dolog, de miért kell rögtön a legrosszabbra gondolni? Amúgy is; Alison eltűnt. Ideje túl tennünk magunkat rajta...
- ]color=coral]Szerintem felejtsük el a dolgot. Ha jön még valami üzenet ettől az "A"-tól, szóljunk Emilynek is. De addig is...[/color] - mélyet sóhajtok, és megszorítom Spencer hideg kezét, majd bátorítóan rámosolygok. Nincs egyedül, mert talán nem látszik annyira az elmúlt évi tevékenységemen, de itt vagyok neki, mint barát kire támaszkodhat. Mostantól. - Örültem, hogy legalább beszéltünk.

Olyan fura ez az egész. Mint valami fenyegetés... Lehet, hogy Spencer kapta, de tisztára úgy érzem mintha nekem is szólna. Ez enyhén szólva is ijesztő. Az egy éve történt események számomra, már a múlt, és nem igen szoktam visszagondolni azokra az időkre, amikor nem az voltam aki ma. Más. Nem volt álcám, és a ranglétra legalján csücsülve, korán se volt szép a kilátásom az élet gyönyöreire. Na de most... Alison eltűnése, nekem inkább adott, mint elvett. Egy új életet, egy új Hannat.
- Őszintén? - fordulok Spencer felé, és megvonom a vállam - Szerintem ez egy vicc. Egy rossz vicc. - közlöm egyenesen a véleményem, mert nem vagyok egy olyan típusú lány, aki véka alá rejti a véleményét. Vagyis, hogy helyesbítsek már nem vagyok az, aki megijed a fürdőruhától. De az új külső új személyiséget is adott. A visszahúzódást, a feltűnőségre cseréltem, és nem bánom.
De Alison és Ian, a csók sziklánál... Ez olyan abszurd. Ali sose beszélt Ianről, csak néha pár pletykába említette meg, de nem vettük észre rajta, hogyha róla beszélne, bármilyen más reakciót váltani ki belőle a neve. Mondjuk álmodozó tekintet, vagy egy olyan szerelmes mosoly.... Semmi, nuku, zero. Bár. Alison DiLaurentis csupa, csupa rejtély volt.
A telefonom hangos pittyegéssel adta tudtomra, hogy SMS-esem jött, feltehetőleg Monától, így égnek emelve a szemem, kezdtem el tűrni a táskám érte. Igen ám, csak némi furcsaság adódott, hogy Spencer telefonja egy időben szólalt meg. Francba, miért nem hittem soha a véletlenekbe?
Spencer hangja, minden szava szinte égette a fülem. Mert ugyan azok a betűk voltak egymás után rakva az én üzenetembe is. Szinte akaratlanul kezdtem bele a folytatásba.
- "A kiss, kiss not from where you were. But the one who did. Even if he is the bad boy whose secrets need to be disclosed - A" - remegő hangom, lassan elhal, és ijedt pillantásom szinte beleivódik Spencer tekintetébe. A félelem olyan gyorsan járta át a testem, hogy már csak azt vettem észre, hogy egész testembe remegek. Alison... visszatért?!

Kifújtam a bent tartott levegőt, miközben idegesen toporogtam, hogy végre kinyissa nekem valaki az ajtót. Egyszerűen, fogalmam, sőt elképzelésem sincs, miért kellett nekem, hanyatt-homlok iderohannom, ahelyett, hogy Monával lógtam volna a plázában, mint minden csütörtökön. Remélem Spencer értékeli ezt a nagy áldozatot...
- Öhm, szia... - kezdtem, mikor feltárult az ajtó, ám a befejezés elmaradt, mivel Spencer rögtön megragadta a karom, és felhúzott az emeletre, és megjegyzem a tizenhárom centis tűsarkúba életveszélyes volt lépcsőn rohanni. Ahogy a szoba ajtaja hangos csattanással bezárult, szinte éreztem a szobában lévő feszült légkört.
Hm, valaki elfelejtett illatoztót égetni úgy látom...
- Szóval? - kezdtem bele, és levágtam magam az ágyra, majd értetlenül bámultam Spencerre, aki minden eltelt másodperc elteltével egyre idegesebb lett. Én meg értetlenebb. Na melyik a jobb? - Nem tudod mit vegyél fel a szalagavatóra? - találgattam kicsit tréfálkozva, hogy oldjam a hangulatot, bár az ilyen "idétlen" vicceim sose sülnek el jól.
Ahogy megpillantottam az ágyon heverő fényképet, megmerevedtem. Alison, Ali a barátnőnk, az aki összetartott minket - elég lesz Hanna - Ian mittudoménavezetéknevét-et öleli, és szinte süt róluk a boldogság. Hm, ez mind szép és jó, de Ian?!
- Várjunk csak... Ian nem Melissa régi pasija volt? Én úgy emlékszek még akkor is együtt voltak mikor Ali... - nem fejeztem be a mondatot, mert a lényeget mind ketten tudtuk. Mikor Alison eltűnt. Vajon mennyi titkot vitt magával?
Felemeltem a képet, és jobban szemügyre vettem. Hát ezek kétségkívül ők. Ezt bizonyítja a képen látszódó karkötő, ami ott csügg egykori barátnőm karján. Akaratlanul is megérintem az enyémet, amit azóta is hordok. Helyes kis ékszer, megy mindenhez...
- A játék elkezdődött - olvastam le a feliratot, és borzongás futott végig a hátamon, majd Spencerre pillanthattam, és a tekintetéből ugyan azt olvashattam ki, ami nálam is tudatosult.. Ez nem jelenthet semmi jót.

- Nem Mona ma nem érek rá... Mi?! Dehogy nem megyek agydokihoz, se nőgyógyászhoz és még terhes se vagyok! - hangom kissé felháborodott, de azt hiszem érthető az indok. Egyáltalán, hogy mer ilyet feltételezni rólam? Sean, és a vallása, egyszerűen nem férnek össze az én intimebb terveimmel. És ezt Mona is tudja nagyon jól!
- Spencer Hastingshez megyek. Igeeeen, hozzá - nyújtottam meg egy kicsit a szót, miközben befordultam az utcájukba. - Mit tudom én, talán egy hónapja nem is beszéltünk... Mindegy majd kiderül. Most leteszem majd hívlak, puszi! - és még mielőtt, újra belekezdene a fárasztó mondandójába kinyomtam a hívást. Nem mintha nem bírnám Monát, hiszen imádom, ő a legjobb barátnőm, de egyszerűen vannak pillanatok amikor elviselhetetlen, na és amikor kombinálni kezd...
Igazából, halvány lila fogalmam sincs miért volt olyan fontos Spencernek, hogy ma átjöjjek. Persze, barátok vagyunk, de nem igazán a közeli fajtából. Vagyis azok voltunk, csak a tavaly történtek után akaratlanul is eltávolodtunk egymástól, na meg mikor Aria is elment egyszerűen feloszlott a banda.
Mikor az ajtó elé érek, mélyet sóhajtok - hogy mi az oka, a hirtelen támadt idegességemnek, no arról dúztom sincs - majd hosszan megnyomom a csengőt. Elég régen jártam erre, mert hát, minek is jöttem volna Spencerék felé? A fontos dolgokat, egyszerűen megbeszéltük az iskolai szünetekbe, bár ebből igazán kevés volt mostanság. Spenc inkább hát... Stréberedett mint hogy népszerűségi babérokra törjön, Alison eltűnési után mint ahogy én is tettem. És lám, munkám gyümölcse, személyesen! A rosewoodi királynő, kit régen, még Duci Hannának, ma már csak Queen Hannának hívnak! Na senki nem hív így, de a lényeg az lényeg nem?!