ricci; francesca

Hozzászólások száma : 10 Join date : 2012. Jan. 02.

© credit
« RICCI, FRANCESCA »

❝ Kértél. Megkaptál. Megnézted: mi van bennem.
- Mi már nem játszunk? ❞

Születési hely és idő. ✎ Róma, 1990. május 26. Kor. ✎ 21 Foglalkozás. ✎ Pszichológus. Szexuális orientáció ✎ Heteroszexuális. Szociális állapot ✎ Felsőbb osztály. Csoport. ✎ Karrieristák.

Spoiler:

→ YESTERDAY I DIED, TOMORROW'S BLEEDING

Kényelmesen elnyúltam a teraszra kihelyezett napozóágyon, s míg egyik lábamat elnyújtottam a puha törölközőn, amit magam alá terítettem, másikat félig felhúzom, és tenyeremmel végigsimítok fehér, már-már sápadt bőrömön. Napszemüvegemet egy apró sóhajtás keretében húzom arcomra, majd lehunyom pilláimat, és hagyom, hogy a nap sugarai kedvükre csiklandozhassák puha bőrömet. Imádtam feküdni a teraszunkon, és hallgatni a tenger hangos morajlását. A víz alig pár méterre tőlem nyaldosta a homokos partot. Ez a szakasz mindig is le volt zárva, apám nem akarta, hogy bárki megzavarja az ő hatalmas nyugalmát, vagy éppen az enyémet, azzal, hogy harsány nevetést hallat, vagy éppen beszélgetésbe próbál elegyedni valakivel az ő tengerparti szakaszán. Megtehette. Bőven volt arra pénze, hogy megvegyen egy egész part részt, ahogy arra is eleget tudott költeni, hogy az egész kúriában testőrök mászkáljanak fel és alá. Engem felidegesítve. Most is pont ezért menekültem ki a négy fal közül és próbáltam meg nem gondolni semmire, főleg nem arra, hogy mindjárt három óra és még többen lesznek, ugyanis minden szombat délután nekik rettentően fontos, hogy ülést tartsanak. Nagyon jól tudtam, hogy már évek óta valami hatalmas titkot akarnak előlem elzárni, valamit, amiről nem csak nekem, hanem senkinek nem szabadna tudnia. Persze ez az „akarnak előlem elzárni” nem működött annyira tökéletesen és hibátlanul kivitelezés szempontjából, mint ahogy ők azt elgondolták. Ha én valamit meg akartam tudni, meg akartam szerezni, akkor semmi és senki nem állhatott az utamba. Főleg nem fekete egyenruhába bújtatott izomagyú seggfejek, akik még vigyorogni is csak úgy tudtak, hogy közben az ember lánya leszűrhette róluk, mennyire nem érdekli őket más, mint apám pénze és hogy a péntek esti póker partiról egy jó testű nőcskével térhessenek haza, aki szórakoztatja őket, amíg ki nem elégülnek. És komolyan ilyen emberekkel voltam összezárva. Apámnak meg annyira mindegy volt, hogy mit művelnek a magánéletükben, neki az pontosan elegendő volt, hogy jól forgatták a fegyvert, elég széles volt a hátuk, hogy jól álljon rajtuk a zakó, valamint ha felvették a napszemüvegeiket, titokzatosnak tűnjenek. Ráadásul úgy nevezték magukat, hogy a Dél Maffiája. Néha kedvem lett volna megirányítani őket, de azt nem lehetett, mert én nem tudtam sem a létezésükről, sem a feladatkörükről. Én voltam apuci kicsi lánya, aki szépen mosolygott, és mindenkivel elhitette, hogy cseppnyi agya sincs, csupán arra jó, hogy költse az apja pénzét. Tökéletesen tudtam kelteni ennek a látszatát, egészen addig, amíg meg nem kérdezték, hogy mi a foglalkozásom. Mert mint tudjuk, egy pszichológusnak eléggé talpraesettnek és eszesnek kell lennie, hogy diplomát adjanak a kezébe. Na, de erre is találtunk megoldást: nem beszéltem, csak nevetgéltem, mint egy hülye liba, aki várja, hogy megdicsérjék a legújabb cipőcskéjét. Lassan már senki nem ismert, hiszen én egyáltalán nem ilyen voltam. De mit volt mit tenni, mikor nekem is óvnom kellett a családi vállalkozást? Még a végén kérdésekkel bombáztak volna azzal kapcsolatban, hogy apám mivel is kereskedik, és miből építette fel azt a villát az Adria partján. Meg ahogy egyszer apám mondta: Nem baj az, ha nem értek az üzlethez, addig sem kerülök bajba. Így is elég nagy bajban voltam már, hiszen nem voltam süket, nem voltam eszetlen liba sem, így nagyon jól hallottam mikor mire készültek. Nem is csodálom, hogy anyám nem tudott megmaradni apám mellett. Valószínűleg én is elváltam volna, hasonló helyzetben.
Belekortyoltam az asztalra elhelyezett koktélba, és szőke tincseim közé biggyesztettem a napszemüvegemet. Néha még én is úgy gondolom, hogy megárt nekem ez a rengeteg gondolkodás. A második kortyot már nem fogyaszthattam el akkora nyugalomban, mint az elsőt, hiszen hallottam, hogy kinyílik a terasz ajtó, és egy férfi lépései közelednek felém.
- Kitalálom, Antony – nyögtem fel unottan, és csípőm köré csavartam fehér strandkendőmet, miközben feljebb tornásztam magam ültemben.
- Francesca, hogy maga mennyire jól ismer – vigyorgott pofátlanul. Na, ő az a pasi, akit legszívesebben felképelnék. A hátranyalt haja, a körszakálla, és az a piszkos vigyor, amivel vetkőzteti a nőket, egyszerre idegesítő és számomra felettébb modortalan.
- Sajnos volt rá három évem, hogy kiismerjem az undorító személyiségét – szűkítettem össze szemeimet, és tüntetőlegesen elfordítottam róla szemeimet. – Mit akar itt?
- Ennyire ne legyen agresszív kisasszony. Különben nem avatom be, hogy hol jártam – olyan fölényesen beszélt, mintha ő tett volna nekem szívességet azzal, hogy kinyitotta a száját. Ma még felképelem. De hogy ne most kapjon egyet, vékony ujjaimat tenyeremhez szorítottam.
- Miből gondolja, hogy érdekel?
- Mert Marcus Riggsről van szó. Hagy emlékeztessem. A nyári „befutó fiúkájáról” – vigyorgott továbbra is, és nyakkendőjét kilazítva ült le napozóágyam végébe.
- Ne beszéljen így róla – sziszegtem mérgemben, majd elhúztam lábaimat a férfi tenyere alól. Felpofozom. Isten bizony, hogy kirúgatom.
- Ne legyen morcos. Én csak be akartam avatni, hogy szegény ifjút elég rendesen helyben hagytuk az este folyamán. Tudja az apja… - magyarázta, közben pedig kivette az italt a kezemből és jóízűen kortyolt belőle. Most jobban érdekelt Marcus, mint az italom, vagy hogy éppen a lábszáramon nyugtatja másik kezét is. Majd utána megkapja a magáét ez a tahó.
- Mit művelt az apám? – vágtam közben, mielőtt még magától folytatni tudta volna.
- Megverette.
- Nem tett ellene semmit – vágtam értetlen arcot, és szívem lett volna most elviharozni innen, hogy ne keljen látnom a pökhendi fejét. Aztán megkeresni apámat és vele is elbeszélgetni. Hosszan elbeszélgetni.
- Na de Francesca, mint általában, maga nem tud semmit. Szóval tartsa ehhez magát – húzta ki magát ültében a férfi, majd végigsimított combomon, és még mielőtt felállt volna kiürítette a poharamat. – Én most megyek. Tudja, gyűlésünk lesz. De aztán csak a magácskáé vagyok – kacsintott rám, engem pedig a hideg is kirázott. Gyűlöltem ezt a férfit. Gyűlöltem ezt a házat, az országot és mindent, ami körülöttem volt.
Felpattantam a helyemről, majd az üres poharat a befelé igyekvő Antony után vágtam, de az sajnos nem találta el.
- Közölje az apámmal, hogy elutazom – szóltam még utána ridegen, és elindultam a szobám felé. Nem maradhattam itt. Meg kellett találnom Marcust.

Tárgy: Re: ricci; francesca Kedd Jan. 03, 2012 3:53 am

Kedves Cesca!
Na jó. Hol kóboroltál lánykám? Ilyen személyiségből kevés van a városba, tehát vedd egyenesen a magángéped Rosewood felé, ha jól értesültem, drága Marcusod, is ott húzta meg magát Wink

Az ET-ért egyesen oda és vissza vagyok, szóval nem tudom tovább ragozni a dolgot, viszont csak úgy engedhetlek át a játéktérre ha mindenképpen összefutunk valahol Wink

Elfogadva!

Avatar foglalni ne felejts!